Kommunisták és fasiszták
Engedjetek meg nekem egy eszmefuttatást.
1945-ben, amikor Adolf Hitler már látta uralma végét, és tudta, hogy
elképzelt jövőképe nem megvalósítható, fejbe lőtte magát vagy
félelemből, vagy mert hű volt önmagához és hitéhez. Az ok mindegy is. A
többi náci vezetőt pedig a nagyhatalmak végeztették ki vagy zárták
börtönbe, de még mai napig keresik a "háborús bűnösöket".
1989-ben semmi ilyesmi nem történt a kommunizmus bukása után Magyarországon, sőt, a korábbi vezetők alkalmazkodtak az új rendhez és más színekben kezdtek el politizálni, miközben a vagyonukat szépen átmentették.
A nácizmus áldozatainak a száma összehasonlítva a kommunizmuséval elenyésző. Magyarországon az elmúlt 18 évből 10-ben még mindig a kommunista urak osztják a lapokat és a nép pénzét és vagyonát.
Hadd tegyek fel egy költői kérdést: ha Hitler 1945-ben, amikor a szövetséges hatalmak már Németországban voltak, egyszer csak kihirdette volna, hogy ő most már nem nemzetiszocialista, hanem liberális vagy éppen kommunista, akkor meghagyják hatalmon ameddig meg nem hal végkimerülésben?
Egy szó mint száz, nekem a jelenleg hatalmon lévő
ex-kommunisták ne nácizzanak, ne fasiztázzanak, mert ők maguk – nem az
apjuk vagy nagyapjuk – hanem ők maguk vettek részt a kommunista hatalom
vallatásaiban, kínzásaiban, megfélemlítéseiben, gyilkolásaiban,
deportálásaiban. Személyesen. Büntetlenül. Aki ma nemzeti
Magyarországon, az valószínű, hogy nem ártott még senkinek, se nemzetén
belül, se azon kívül. Éppen ellenkezőleg.
Észre kéne vennie a népünknek végre, hogy akkor nő szép egészséges új
gyep, ha felégetik a tarlót. Akkor újhodunk meg erkölcsileg, ha a
vezetőink erkölcsileg megkérdőjelezhetetlenek. Isten minket úgy
segítsen, hogy mindenki felelősen dönt, ha eljön az ideje és jó helyre
teszi az X-et. Halljuk meg azt, aki az igazat suttogja, ne azt, aki a
nagyobbat kiáltja.

Comments