A turul szobrunkról

Most egy elég egyszerü összefüggést fogok itt felvázolni. Aki már játszott számitógépes stratégiai játékkal, az tudja, hogy miről beszélek. Ha növelni szeretnénk a csapataink, polgáraink, klánjaink adófizető morálját vagy lojalitását, akkor hezitálás nélkül épitenünk kell egy szobrot, emlékmüvet vagy parkot. Nem olyan bonyolult dolog ez.

A mi választott képviselőink, akikre az állampolgárok a hatalom gyakorlását  bizták rendre elutasitják a Turul szobor megmaradását, holott minden ilyen park, pláne egy nemzeti jelképpel a közepén hozzájárul az arra járók hangulatához. Hozzájárul ahhoz, hogy azok elgondolkozzanak, megpihenjenek, erőt meritsenek mielőtt továbbmennének. Továbbá gyülekezési pont, megemlékezési helyszin.

Ha mindenféle épitési, statikai okra hivatkoznak, akkor javitsák ki ezeket a hibákat. Ha törvényre hivatkoznak, akkor módositsák a törvényt, mert először a törvény szolgálja a népet, és csak azután szolgálja a nép a törvényt. A törvényt/rendeletet pedig azok hozzák, akiket mi megbiztunk vele. 

Ma, Junius 4-én nagyon sok helyen lesz Trianoni gyászünnepség. Ha jól tudom, tartanak egyet a Turul emlékmünél is. Az ezen való részvétel kifejezetten segitheti a nemzeti jelképünk szobrának megmaradását, tehát menjünk minél többen...


 

What did you think of this article?




Trackbacks
  • No trackbacks exist for this post.
Comments

  • 6/4/2008 5:08 PM E Mese wrote:
    A nemzet jövője a szellemi egység kialakításában rejlik, a közös hit, a Rendszer ismerete, Isten és Jézus befogadása fog minket visszaemelni azokba a magasságokba, ahová tartozunk.
    Várunk, hogy járj velünk tüzön.
    Zs.
    Reply to this
Leave a comment

Submitted comments are subject to moderation before being displayed.

 Name (required)

 Email (will not be published) (required)

Your comment is 0 characters limited to 3000 characters.