Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés történelmi szükségessége, avagy mit akarunk és miért.

 2007. január 24. Eger

Előadó: Várkonyi György

Ma, mikor hazánk végveszélybe került, értékeink sorra vesznek, mikor az orosz megszállás megszűnte ellenére sem vagyunk függetlenek, mikor nemzetközi szerződésekben a mindenért semmi elv érvényesül kárunkra, mikor a hatalmat ténylegesen gyakorló szűk politikai elit nem más, mint áruló gazemberek arcátlanul hazug, becstelen csoportja, tovább nem tétlenkedhetünk. A nemzet még gondolkodni, emlékezni, saját véleményt nyilvánítani képes része önvédelmi eszközök után kutat. Miközben eleink lépéseit elemezve a múlt eseményeit vizsgáljuk, lépten-nyomon beleütközünk egy századokon átívelő, nehéz időkben megtartó, csodálatos világlátásba, melyet ma történeti alkotmányként tartunk számon. A német megszállás óta különböző alaptörvényekkel próbálják helyettesíteni vagy végleg eltörölni, de megszüntetését eddig soha senki még nem mondta ki.

            Egyesek csodaszert látnak a jogfolytonosság helyre állításában, sokan álmodozó hőzöngőnek tartják az ezt követelőket, mondván, mit akartok, hiszen van alaptörvényünk, melyben minden alapjog bennfoglaltatik. Talán azt szeretnétek, hogy visszajöjjenek az urak, visszatérjen a szolgaság? S bizony, ha a lelkeseket az ellenzők kérdőre vonják, sokszor nem képesek válaszolni, nem tudják elmondani, hogy valójában mit is akarnak, képtelenek pontokba szedni az alkotmánnyal kapcsolatos követeléseiket.

Példátlan az a felejtés, mely 1944. március 19-től végbe ment e hazában. Nincs Európának, de a világnak sem még egy olyan népe, amely oly mértékben elvesztette identitását, oly mértékben nem ismeri történelmét, alkotmányát, szokásait, mint a mai magyarság. Ostoba, hiszékeny, fogyasztói tömeggé váltunk, „a kaparj kurta neked is lesz” életvitelt vallók világává. Barbárokká. Hitetlenségben, butaságban, önpusztításban világelsők vagyunk. Mi magyarok, akik legalább nyolcezer éve élünk a Kárpát-medencében. Mi, akik egy csodálatos-, szakralitásában, működésében, látásmódjában egyedül álló, organikus fejlődés alternatíváját mutattuk be Európának, és tartottuk fenn hétszáz, illetve megrontva még közel háromszáz évig. Persze ez lett a vesztünk is. Ezért gyűlölnek ezer éve. Ezért ítéltek bennünket pusztulásra már a Lech-mezei csata előtt. Mert az anyagias Európa nem szereti az alternatívát, és megveti a szakralitást.

            Sokat gondolkodtam, hogy a címben megadott témát hogyan tudnám jól megvilágítani, egy rövid előadás keretében érthetővé tenni, hogy tisztán lássuk a helyzetet, és ne csak merengjünk a múlton, hanem pontosan értsük a magyarság jelentőségét, világlátásának lényegét, őseink nagyszerűségét. Végül úgy döntöttem, hogy az összehasonlítás módszerével mutatom be azokat a lényeges különbségeket, mely az indoeurópai illetve a magyar gondolkodást, és az eltérő világszemléletből fakadó viselkedést jellemzi. A megértéshez a társadalmi berendezkedés két elemét vizsgálom, mégpedig a szuverenitás, és a központosítás kérdését Dr. Tóth Zoltán József 2006. december 28-i előadására támaszkodva, az ő lenyűgöző gondolatmenetét követve. Érinteni kívánom nyelvünk mellérendelő voltát, gondolkodásunk nagyszerűségét. Az ezt követő rövid történelmi áttekintést arra fogom használni szintén Tóth Zoltán József gondolatmenetét követve, azt kiegészítve, hogy célirányosan feltárjam és bemutassam, mit jelent ez a magyar világlátás, miért és hogyan törtek folyamatosan a magyar organikus létalternatíva elpusztítására, illetve milyen erők mozgatták az eseményeket. Végül megpróbálok néhány következtetést megfogalmazni, mely talán segíti a tennivalók meghatározását.

            Mielőtt elkezdeném, szeretném felolvasni a 2195/2006. (XI. 20.) Kormány határozatot, melyre szintén dr. Tóth Zoltán hívta fel a figyelmet azzal, hogy ahol alkalmunk nyílik rá, ismertessük. (ismertetés)

De lássunk munkához. Egy alkotmány, az azt megalkotó nemzet államalkotó akarata. Nem a hatalom generálja. Nem a hatalom kedvétől, a hatalmi erő mértékétől függ, hanem a hatalom lehet alkotmányos, vagy az alkotmányt elutasító. A magyar történelmi alkotmány, mely íratlan alkotmány, a természetjogi tételekre épül. A mai európai alkotmányokra az jellemző, hogy az emberi jogokat nem Istentől, nem is a természeti törvényekből, vagy az eredendő emberi szabadságból eredeztetik, hanem az állam önmérsékletéből vezetik le. Ezen a képtelen szemléletmódon kell változtatni, mert minden természetjogot sértő társadalmi szerkezet az emberi erőforrásokat pazarolja, rombolja, feléli. A földet azért kaptuk, hogy őrizzük és műveljük. Ezt az elvet tükrözi a magyar történeti alkotmány. De én úgy látom, hogy a ’49. évi XX-as alaptörvény, mely a sztálini alkotmány szolgai átvétele, a Szovjetunióhoz való viszonyunkat tartotta fontosnak szabályozni, míg ugyan ennek a 89-ben, és azóta többször kozmetikázott változata a multikhoz való lojalitásunkat hangsúlyozza. Egy biztos, nem magyar érdeket képvisel egyik változat sem.

Hogy világosan értsük a különbséget a magyar berendezkedés és az indoeurópai szemlélet között, vizsgáljuk meg mi is az a szuverenitás, miért olyan fontos annak meghatározása?

Szuverén az, aki a hatalmat megkérdőjelezhetetlen módon gyakorolja, aki megszabja a jogokat, megállapítja a kötelezettségeket. A hangsúly a „megkérdőjelezhetetlen módon” van. A világban, a hatalom gyakorlásáról két felfogás kristályosodott ki az elmúlt kétezer évben. Az egyik az Isten kegyelméből uralkodó király, ő a szuverén, jogokat alkot, kötelezettségeket állapít meg. Hatalma teljes és megkérdőjelezhetetlen, csupán a keresztény érték és normarend szab számára határokat. Miután Isten kegyelméből uralkodik, az isteni rendelések rá is vonatkoznak, melyeket igyekszik betartani. Ezen kívül azonban semmi sem köti. Gyakorlatilag teljhatalmú.

            A másik fölfogás szerint minden hatalom a népé, a nép a szuverén, a jogok alkotója, a kötelezettségek meghatározója, a normák magyarázója. Ebben az esetben előfordulhat, hiszen a normák alkotója és magyarázója is a nép, hogy ami ma jó, az holnap már nem. Ami ma érték, az holnapra megvetendő. Odáig is el lehet jutni, hogy a jót és a rosszat felcserélik, vagy egyenlőségjelet tesznek közé.

            Arisztotelész és Platón is meghatározta a maga korában a hatalomgyakorlás pozitív és negatív formáit. Pozitívnak tartották a szakrális királyságot, a kiválók uralmát és a kettő ötvözetét, azaz mikor az uralkodó és a kiválók, a maguk szakralitásával együtt gyakorolják a hatalmat. Természetesen ezek ellentéteként határozták meg a negatív hatalomgyakorlási formákat. A szakrális uralkodó helyett az amorális, gátlástalan zsarnok, a kiválók helyett egy oligarhia, akik központosítással, a kiszolgáltatottak elbutításával, a többség rovására tartják fenn a hatalmukat. Legnagyobb meglepetésre a demokrácia zárja a negatívként jellemzett hatalomgyakorlási formákat. Szerintük a demokrácia valójában a hatalmi tényezők szakrális együttesének a kivetkőztetése. Egy istentelenített világ, ahol a többség nevében, egy gátlástalan kisebbség kifosztja az államot és a közösséget, állítják. Nyilvánvaló, a vezető habitusától és a nemzet erkölcsi állapotától, tartásától függ, hogy ez milyen méreteket ölthet, de azt be kell látni, hogy nemcsak az autokráciákban, hanem a demokráciákban is a vezetés oligarchia, azaz egy kisebbség kezében van.

            Melyik irányzathoz tartozik vajon a magyar történeti alkotmány szerinti szuverenitás? Be kell látnunk, hogy egyikhez sem. A maga nemében egyedülálló, és a magyar politikai közösséghez köthető szerkezettel bír. Alternatíva és tükör a világ hatalmainak. Magyarországon ugyanis a szuverén, és minden hatalom forrása a Szent Korona.

Ezt hallva az ellenzők azonnal közbekiáltanak, hogyan lehet egy tárgy szuverén? A hagyomány és a történeti emlékezet úgy tartja már ezer éve, hogy ez a korona angyali eredetű, angyali ajándék, az égből szállt alá. A teremtő Isten angyalokkal küldte azzal a magasztos üzenettel, hogy birtokosa, a magyar nemzet vállaljon szent küldetést az Élő Igazság szolgálatában. Tóth Zoltán egyenesen újszövetségi frigyládának nevezi a Szent Koronát, mely összeköti a teremtő Istent azzal a közösséggel, mely birtokolja. Összekötő kapocs Isten és ember között, s mint összekötő, ezért a korona testesíti meg az isteni hatalmat a fizikai világban. Megjelent a földön. Megtestesült. Ezért személy.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

            Sem az uralkodó, sem a nép, vagy a nép nevében eljárók nem tehetnek szert teljes hatalomra. Ebből az következik, hogy Magyarországon a hatalom ténylegesen megosztott, majd később kitérek rá, miért hangsúlyozom a ténylegest, s ezt már a Szent István korából való, vagy koráról szóló beszámolók, de intelmei is bizonyítják. Egyébként gondoljunk csak a régmúltból a Gyula és a Kende megosztott tisztségekre, vagy Atilla és Buda egymásközti hatalommegosztására, és sorolhatnám. Gyökeresen más ez a rendszer, mint az indoeurópai.

            Európában az uralkodó a szuverén, minden hatalom birtokosa, jogok alkotója, kötelezettségek meghatározója, teljhatalommal rendelkezik. Mint jogosult, megoszthatja és megosztotta a hatalmát bizonyos alattvalókkal. Egyes embereket, csoportokat bevont a hatalom gyakorlásába. De a viszony mindig alárendelő volt.

            Magyarországon a Szent Korona a jogosult, hatalma a gyakorlatban embereken keresztül valósul meg, és most jön az igazi különbség az indoeurópai és a magyar között, mert Magyarországon a korona után következő jogosultság birtokosa nem az uralkodó, hanem a nemzet. A nemzet vonja be az uralkodót a hatalom gyakorlásába. Beavatja. Ez a beavatás tényleges beavatás volt. S most nem akarok kitérni a teljes koronázási szertartásra, csak a témához kapcsolódó momentumokra. Először bemutatták, ajánlották, prezentálták a közösségnek, a vérszerződésben résztvevő kapitányok nemzetségéből származók az uralkodásra alkalmas személyt, természetesen Árpádházit, a Turul dinasztiából valót, ha volt ilyen. Majd egy főúr, például a nádor kérdésére, hogy akarjátok-e, hogy ezt a vitézt Magyarország királyává koronázzuk, volt a válasz, - akarjuk, akarjuk, akarjuk -, és ezt a kinyilvánított, kimondott akaratot követte a koronázás.

Csodálatos, ahogyan a magyar nemzet vezetőt választ, ahogyan feljogosítja az uralkodót az isteni hatalom képviseletére. Hogy ezt a csodát, a teremtés törvényeit a mindennapokban is megjelenítő világot pontosan megértsük, vessük össze az előbb elmondottakat a bibliai eseményekkel.

„Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, Ő volt Istennél. Minden általa lett.” Látjuk, hogy Isten igével teremtette a világot, azt mondta, legyen. Mit mond a magyar nemzet a koronázás előtt? Akarjuk. Úgy is mondhatnám, legyen. És a koronázásra, a szentmise során mikor kerül sor? Az Ige liturgiájakor történik. A magyar nemzet igével, a „legyen” kimondásával teremt  királyt az ország számára. De menjünk tovább.

„Az Ige megtestesült, és miköztünk lakozék”. Isten végtelen szeretete és kegyelme egyedül Mária hófehér lelkében, szűztiszta testében tudott visszatükröződni, és a Szentlélek közreműködésével fogant Krisztus. Mária szíve alatt növekedett, majd lépett a világba. Hol koronázták a magyar királyt? Hol fogant a magyar király? A Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt templomban. A magyar király Boldogasszonyban változik át apostoli királlyá úgy, hogy az Istvánságot ölti közben magára. Mert felveszi palástját, harisnyáját, saruját, kesztyűjét, majd a trónjába ül. Istvánná, koronává, határrá, törvénnyé, azaz Szent Korona-tanná lesz. Mert a Stephanos egyrészt koszorút, koronát, határt jelent. Másrészt Protomártír Szent Istvánról kapta nevét a mi első királyunk, hiszen Vajk édesanyjának ő jelenik meg, és jelenti ki, hogy fiat fog szülni, akinek István legyen a keresztségben a neve. Protomártír Szent István az első vértanúja Krisztusnak, aki vádlóit, megkövezőit az újszövetségi törvényekkel szembesíti. Ezért tan, törvény az István. És milyen csodálatos, hogy a kicsi Krisztus születésnapját követi az István nap, az első mártír ünnepe, aki így Krisztus koronája.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Magyarország hitből fakadt, az isteni tanítás szerint működő ország.

Összegezve a szuverenitásról elmondottakat, hazánkban nem a király, hanem a Szent Korona a szuverén. A megosztott hatalom sorrendje a nemzet, majd az általa választott uralkodó. Emlékezzünk, az öreg Bánffy mit is mond Lipót császárnak, mikor az uralkodó pátensekkel, rendeletekkel akarja irányítani Erdélyt a török kiverése után. Nálunk nem ez járja felség, mert a magyar szokások szerint az országnak van királya, és nem a királynak országa. Érthető a különbség?

Az ellenzők ismét közbe kiálthatnak. Miről beszél, mit akar ezzel mondani, hogy a nemzet és a király megosztja a hatalmat, hiszen az most is megosztott. Van azonban a magyar történeti-, és az indoeurópai-, vagy a mai hatalommegosztás között egy alapvető különbség. Ez pedig a központosítás.

Az indoeurópai gyakorlatban az uralkodó a szuverén, ami annyit tesz, hogy az ő kezében koncentrálódik az összes hatalom, adók, jogok, hadsereg, rendőrség, államapparátus, ami ténylegesen központosítást jelent. A hatalom valamennyi fizikai és jogi feltétele csak az uralkodótól függ. Valójában mindent maga alá gyűr.

A népszuverenitás esetében általában van egy központi kormány, (hisz a gyakorlati hatalmat nem a nép gyakorolja) mely ura mindennek. Bármit tehet, mert ez a kormány testesíti meg a hatalom teljességét, hiszen a nép, a választók nevében jár el. Ebben az esetben a kormányzat lesz, amely fokozatosan felszámolja az önkormányzatiság lehetőségeit, központosít, centralizál. Gondoljunk bele, miért kell az önkormányzat területén lévő adókat központilag beszedni, majd kormányzati döntés szerint, egy részét visszaosztani. Hová lettek a megyei bandériumok, a megyei végrehajtók, jegyzők, szolgabírók, az igazi civil szféra? Ma pedig hová lesznek a megyék? Mert remélem senki sem gondolja komolyan, hogy az igazi önkormányzatiságot például a „Fürge Ujjak Egyesület” jelenti. Most hívom fel a figyelmet arra, hogy a magyar történelemben ez a centralizáció csak az 1867. évi kiegyezés után indult el.

Mert azt kell észrevenni, hogy az uralkodók, vagy a nép nevében uralkodók a hatalmat csak funkcionálisan, technikailag és sohasem valóságosan osztják meg. Mindig egy alárendelő hatalmi struktúrát alakítanak ki és tartanak fenn. A magyar rendszer megosztott hatalma azonban tényleges, és valóban mellérendelő. A főispánt például a király nevezte ki, az alispánt azonban a megye politikai jogosultjai választották. A megye irányítása a megyei önkormányzat kezében volt teljes egészében, tehát a választottak kezében.

Kinek az érdeke, hogy mindent maga alá gyűrjön? Önök szerint ki törekszik centralizációra, ki akar központosítani? Ugye a kisebbség, mindig a kisebbség, hiszen ha többségben vagyok, nincs rá szükségem. Ám ha kisebbségben, akkor a hatalmat csak úgy tudom megtartani, ha központosítok, ha mindent magam alá gyűrök. Adó, privatizáció, bevételek, kiadások kezelése, rendőrség, hadsereg, államapparátus, stb. Mi folyik ma a magyar politikában teljes erővel? Miért kell pártkatonákat tenni mindenhová? Miért szajkózza az összes médium, hogy én vagyok a békés többség? Mert kisebbség uralkodik a többség fölött, és csak így tudja fenntartani a hatalmát.

Jól jegyezzék meg, minden központosítás, vagy arra irányuló törekvés kizárólag a hatalom megtartását biztosítja egy kisebbség számára, és nem a nemzet érdekét szolgálja.

Kijelenthetjük tehát, hogy a Szent Koronának és a magyar történeti alkotmánynak az a rettenetes bűne, hogy nem engedi, hogy a politikailag jogosultak közül egy kisebbség gyakorolja a hatalmat a többség fölött, egyben nem teszi lehetővé, hogy egy kisebbség kisajátítsa az állami és politikai javakat. A Szent Korona tan mindezt kizárja. Olyan hármasságot hoz létre az isteni hatalmat, rendet, törvényt megtestesítő korona, a nemzet, és az általa választott uralkodó, vezető között, mely egyensúlyban van. Nem enged kizárólagosságot sem a nemzetnek, sem az uralkodónak. A hatalommegosztás tényleges, és nem funkcionális. Az uralkodó a Szent Korona nevében jár el, aki az isteni hatalom földi megtestesítője, ezért az elküldő törvényei, erkölcsi rendszere megkérdőjelezhetetlen a Kárpát-medencében.

Törvényt a nemzet és az uralkodó hozhatott, a király rendeletet alkothatott a törvények végrehajtására, ám ezt a megyék, a megyei önkormányzatok felülvizsgálhatták, felülbírálhatták. Mindenek előtt összevetették a régi törvényekkel, szokásokkal, és ha nem illeszkedett azokhoz, nem hajtották végre. Az uralkodó nem tehetett semmit, mert nem álltak rendelkezésére központi intézmények (adók, pénzügyek, végrehajtók, katonaság) Az apparátust a megye fizette, és irányította. Tökéletes önkormányzatiság, tökéletes hatalommegosztás, tökéletes mellérendelés. A nyelvünk is, mely a gondolataink fizikai megjelenítője, alapvetően mellérendelő, de alárendelő is, hiszen ismeri az isteni hierarchiát. E szerint élünk, gondolkodunk, döntünk. Miután világlátásunk az alárendelő indoeurópai gondolkodástól teljesen eltérő, nem értjük őket, ők meg minket.

Lássunk néhány példát: A magyar mindig az egyetemestől, az általánostól indul az egyedi felé. Az egész a fontos számára mert mellérendelő, mert tudja, hogy nem vele kezdődött a világ, és nem vele végződik. A dátumot például az évvel kezdi, majd a hónappal, nappal folytatja, s ha órát is jelez, ez csak ezek után következhet a sorban. Az indoeurópai a pillanatot hangsúlyozza, ezért a pillanat áll elől, fordítva írja a dátumot, mint a magyar. Az is igaz, hogy az európai mindig magát, az indivídumot és nem az egyetemes embert állítja a középpontba, hisz a név megadásnál is a keresztnévvel kezd, míg nálunk a nemzetség vagy családnév áll elől, mert nekünk az egész a fontos, az egyén csupán ennek része. De jellemző a nyugati gondolkodásra és ebből eredően a cselekedeteikre is, hogy mindent elbirtokol, mindent kisajátít. Lásd: I have, Ich habe, és ezeket, mint segédigéket.  A folyamatot és az állapotot nem érzékeli, csak segédigékkel képes kifejezni magát ezért a folyamatot megállítja, magára vonatkoztatja, majd elbirtokolja. I am going; mondja az angol. Én vagyok az, aki megy, fordíthatnánk. De nézzük a magyar nyelvet. Nincs elbirtoklás! István könyve legyen a példa. Honnan tudom, hogy a könyv valakié? A könyv ragjából, az „e” birtokos jelből, hiszen Istvánnak a könyve mondatban a -nak, -nek részesesetnek felel meg. Valójában a magyarban a részes, és birtokos megegyezik. Teljesen világos a két rendszer közti különbség? Nekünk van Atya és apa szavunk, az indoeurópainak nincs. Mi tudjuk, hogy az Úristen az első, ezért csak ebben az esetben tesszük előre az ÚR megszólítást, minden esetben a megnevezett neve mögött áll. Nyugaton Mr, vagy Mrs a név előtt áll.

A kötekedők megint közbeszólhatnak, hogy mit magyarázok itt a kisebbségről, meg a többségről, hiszen csak a nemesség volt a nemzet, és az eleve egy kisebbség. Nos ez nem így van, 1514-ig biztosan nem. A parasztok ugyanis olyan vagyonnal, gazdagsággal rendelkeztek, mint a nemesek. Legalább 40-50 holdat bírtak, mely örökölhető volt. A paraszti közösségek ténylegesen részt vettek a politika formálásában. Költözhettek, örökölhettek, önkormányzattal bírtak, a megyei döntésekbe beleszólhattak, mert nem nincstelen, kifosztott tömeg volt a magyar parasztság. Saját önkormányzata volt minden falunak, községnek, városnak. A Dózsa féle parasztfelkelés okozza azt a változást, melynek következtében, onnan kezdve csak a nemes szólhatott bele az országos politikába. Azonban a mellérendelő, Isten törvényeit szívükben hordó magyarok rögtön kijelentették e jogkorlátozás kapcsán, hogy a jogok és kötelezettségek arányát továbbra is meg kell tartani. Akinek kisebb az országos dolgokban a joga, a kötelezettsége is kevesebb legyen. E jogokat senki nem vonhatta el és a kötelezettségek sem voltak növelhetők. Halkan megjegyzem, hogy ez volt a nemzet első olyan lépése, mellyel az isteni törvényektől eltért. 

De nézzük a gyakorlatot. Ha egy uradalom szerkezetét és működését vizsgáljuk, a mellérendeltségre és nem az alárendeltségre találunk ismét példákat. Az uradalomhoz tartoztak a nemesi földek, és mellette a paraszti közösség, családonként 40-50 hold földdel, és saját önkormányzattal. Az uradalom tartotta fönn azokat az intézményeket, területeket, melyek biztosították a nyugodt létet (hidak, utak, védelem, stb.) és ezért a szolgáltatásért tartozott a paraszti közösség fizetni. Évenként 15 napot kellet dolgoznia az uradalomban – megjegyzem a napok száma attól függött, hogy lóval, szekérrel, valamilyen szerszámmal vett részt az illető a munkában – illetve kilencedet és tizedet fizetett. Ha jól számolom ez a paraszt éves jövedelmének 25-30%-át tette ki. Mennyit fizetnek ma Önök? Talán a fizetésünk felét kapjuk kézhez, a foglalkoztatónk legalább 30 %-ot fizet utánunk, és minden vásárlásnál legalább 20 % forgalmi adó terheli az áru értékét, melyet a már leadózott jövedelmünkből teljesítünk. Az illetékekről ne is beszéljünk. Szerintem a bruttó jövedelem legalább 70 %-át elviszik a különböző adók, illetékek, hozzájárulások. Csak 30 % marad, vagy annyi sem. Melyik rendszer az igazi kizsákmányló?

A magyar alkotmányos struktúra tehát a mellérendeltségre épült, az alárendelő isteni hierarchiát elfogadva. Gyakorlati lényege e rendszernek az, hogy ha valakinek volt valamije, ami a létfenntartásához szükséges, azt nem lehetett tőle elvenni. Ennek a feltétele a különleges birtokrendszer. A magyar jogrend szerint ugyanis a szuverenitás mellett a tulajdonjog is a Szent Koronáé. A tulajdonjog pedig valójában szabad rendelkezési jogot is jelent. Minden a Szent Koronáé, tehát a javakból csak részesedni, a javakat csak birtokolni lehetett Magyarországon.

Szent Korona, szent határ, Mária országa, az öröklét országa. Az kaphatott birtokot ebből az öröklétből, aki a legnagyobb áldozatra is képes volt, felebarátiért adta életét. A magyar nyelv nemesnek nevezte az önfeláldozókat. Amíg a kiontott vérnek volt leszármazottja, addig a birtok is az e vérvonalból származók kezén maradt. Magyarországon ugyanis családi, nemzetségi birtoklás volt. Az apa és a fiú nem örökhagyó és örökös viszonyban állt egymással, hanem közösen birtokoltak és felosztották egymás közt, ki melyik részt művelje. A birtokok az ország különböző részein helyezkedtek el, mert a jobb és a rosszabb területekből is kapott mindenki. A szép, vagy legjobb területet mindig a legkisebb fiú kapta, mert ő volt az, aki a családon belül túlélhette a többieket, így a család, a nemzetség a legtovább birtokolhatta a legjobb területeket. A szép nevű helységek ilyen birtokrészekre utalnak. A legtávolabbi örökös kihalta után a birtok visszaszállt a Szent Koronára.

A föld, mint a lét alapfeltétele forgalomképtelen volt. Nem lehetett megterhelni, zálogba tenni. De nem csak a föld volt nálunk forgalomképtelen, hanem minden, amire a létfenntartáshoz szükség volt. Nem lehetett ezért a paraszt tehenét, lovát, vagy szántó-vető eszközeit sem elvenni, vagy jelzáloggal megterhelni, mert a létfenntartás feltételeit biztosító dolgok a Szent Korona tulajdonába tartoztak, így az egyén nem rendelkezhetett vele, mert nem volt az övé, csak birtokolta. Széchenyi Ferenc, mikor átadta a huszonegy éves István fiának a jussát, így figyelmeztette: Jegyezd meg fiam, ez nem a tiéd. Azért kapod, hogy használj vele a hazádnak. Mennyire különbözik ez a világlátás a maitól. Mennyivel emberibb. Milyen jól tükrözi a Teremtő szándékát.

Ma mi lehet ilyen forgalomképtelen közös vagyonunk a föld mellett? Mindenek előtt az energia, erőművek, ásványkincsek, a víz, az állami-, önkormányzati épületek, ingatlanok, a közlekedés, az utak, hidak és sorolhatnám. Privatizálták nagyrészüket.

Vessük össze most a Szent Koronatan világlátását és az Európai szemléletet, gyakorlatot. Szedjük csokorba az elmúlt ezer év történéseit a fenti szempontok alapján. Kezdjük egy mesével. A szuverén nyugati uralkodó, aki megkérdőjelezhetetlen döntéseket hoz, kötelezettségeket állapít meg, hatalma megtartása érdekében, hűbéreseinek elosztogatja a földjét, miután az ország földjeivel sajátjaként rendelkezhetett. Előbb utóbb azonban elfogy a kiosztható föld, nincs több, nincs mit odaadni. Töri koronás fejét: mivel tarthatnám meg a hatalmamat? Hogyan köthetnék magamhoz még több hűbérest, ha nincs több földem? Ekkor megjelenik a jótevő, a bajok legfőbb orvoslója, a bankár. Felség, itt az arany, adok neked, és ez lesz ezután a hatalom forrása. Cserébe adj nekem vámjogot, bányászati jogot. Kiváló ötlet, mondja a király, és az üzlet megköttetik. Nekünk nem adsz?- kérdezik a földesurak. De igen, ám legyen akkor a föld magántulajdon, legyen elidegeníthető, megterhelhető. Rátesszük a zálogjogot, és máris kaptok aranyat. Eddig a mese, mely az igaz történetek közül való. Európában, a XI-XII században kezd kialakulni a ma is ismert bankvilág, amely a szakralitás helyett a pénz-, közösség helyett, az egyén mindenhatóságát helyezte előtérbe. A hitelezés még nem volt jellemző, mert kevés volt az arany. Hogy hitelezni lehessen, előbb össze kellett a pénzt gyűjteni. Honnan, kiktől lehetett beszerezni? Egyrészt abban az időben a bankárok szállították a keresztes hadakat, mely busás haszonnal járt, másrészt, és ez döbbenetes, a fejlettebb európai haditechnikát eladták a muzulmánoknak. Ez a forrás sokkal nagyobb, jelentősebb bevételt jelentett a bankok számára, mint a szállításból befolyó összegek.

Mi is történik valójában? A bankok elkezdik a szakrális hatalmi struktúrák lebontását és a pénzalapú berendezkedés kiépítését. Az uralkodóknak hitelt adnak, cserében kérik az adóztatás jogát, kereskedelmi és vámjogokat. A legnagyobb földbirtokosoknak is hiteleznek, cserében jelzálogjogot tetetnek a földre. Ha probléma adódik a visszafizetéssel, a feleket összeugrasztják, lásd például a százéves háborút, vagy a rózsák háborúját. Ez a struktúra a 13. századra már állandósul Európában, kivéve Magyarországot.

És most tessenek jól figyelni! Hatalmas erőket vetnek be, hogy nálunk is megtörjék a szakralitást. II. András idejében érkezik el a kedvező pillanat. A keresztes háború, a közel keleti védelmi erődrendszer magyar pénzből történő kiépítése, a bőkezű adakozás kiürítette a kincstárat. Megjelennek a bankok a jól ismert, segítőkész jelszavaikkal: Adunk aranyat, adunk hitelt, cserébe különböző jogokat kérünk, sőt a természeti javak, és a föld is legyen forgalomképes.

Magyarországon azonban tényleges a hatalommegosztás, a király egyedül ilyen lépést nem tehet, a nemzet beleszól az egyezkedésbe, és megszületik az Aranybulla. Rögzítik minden politikai jogosult jogát, a régi szokásokat. Korlátozzák az új, pénzhatalmi struktúra lehetőségeit úgy, hogy elrendelik, az adókat nem aranyban kell szedni, hanem terményben, szolgáltatásként. A pénzváltást és pénzkezelést pedig csak keresztények végezhetik az országban. A külföldieknek adott birtokokat visszaveszik kártalanítással. A szuverén Szent Korona nem engedte ezt a disznóságot, és a megosztott hatalom résztvevői, az uralkodó és a teljes nemzet köt szerződést. Miért hangsúlyozom, hogy a teljes nemzet? Azért, mert az ebből az időből származó angol Magna Carta, - melyet csodálatos mintaként lobogtatnak szemünk előtt -, szerződő felei egészen mások. Abban különbözik a mi Aranybullánktól, hogy abban a hatalomban résztvevők szűk köre köt egyezséget, mégpedig a király, a 25 leggazdagabb nemes, és a cyti, azaz azok, akik a pénzt adják az első kettőnek. Világos a két rendszer közti különbség?

De nézzük, mi a következménye az Aranybulla megszületésének, illetve annak, hogy az új pénzhatalmi struktúrát nem engedtük érvényesülni. 1235-ben meghal II. András, és az ifjú Béla idejében a tatárok megtámadják Magyarországot. Miért bennünket? Miért kelnek át a járhatatlan havasokon, hágókon? Miért nem Itália felé mennek? Megannyi kérdés. Az is érdekes, hogy a támadással egyidőben Velence, de II. Frigyes is azonnal Magyarországra tör. Előtte persze a menekülő IV. Bélát csak úgy hajlandó elengedni a szent német-római birodalom keresztényi császára, ha a magyar király a kincstárát és az ország három nyugati megyéjét átadja. 1253. november 11-én, Sárospatakon kelt levelében így ír Béla IV. Ince pápának: Magyarország a mongol veszedelem folytán legnagyobbrészt sivataggá vált, s a hitetlen törzsek úgy fogják körül, mint aklot a sövény. Keletről az oroszok és brodnyik hordák, délről a bulgárok és bosnyák eretnekek, akikkel most is harcban állunk. Nyugatról és északról a németek, kiktől a közös hit révén a segítségadást várhatnánk, de akiktől nem a segítés gyümölcsét, hanem a háború töviseit kell elszenvednünk: ránk törő rablásaikkal országunkat fosztogatják. Később rámutat arra is, hogy a tatárok által megtámadott összes népek közül, egyedül a magyarok nem hódoltak meg nekik: mert annyi kapott sebünk közepette sem törtünk igájukba, míg minden más nép, melynek erejüket nekifeszítették, meghódolt és adófizetőjükké vált: így az országunkkal keleten határos orosz föld, a kunok, oláhok, bulgárok földje. Pap Gábor pedig egyik előadásában Európa csalárdságára világított rá állítván, hogy a tatár támadást nyugatról is ösztönözték. A tatár pusztítást azonban túléltük. Mi történik ezután?

Az 1300-as években a hitelezés nyugaton általánossá válik. Háttérből a bankok irányítják az eseményeket, ők állnak a kisebb csete-paték, háborúk, leszámolások hátterében. Jellemző a kialakult helyzetre, hogy amikor III. Edwardnak – a százéves háborúból is ismerjük alakját - elege lesz a törlesztésekből, kijelenti, hogy tovább nem fizet. Több európai uralkodó lelkesen csatlakozik hozzá. A hitelező toscanai Bardi bankház válaszul, 1345-ben csődöt jelent, ezzel életre híva az első világválságot. (Zárójelben megjegyzem, hogy a pénz a Mediciekhez vándorolt)

Mi a következménye e lépésnek? Köztudott, hogy Európa lakosságának jelentős része ekkor már régen városlakó. (Ma hová terelik az embereket? Mi történik a falvakkal? Nincs új a nap alatt.) Itália nagy városaiban száz, százötvenezer ember zsúfolódott össze. Mindent, az élelmet is pénzért vásárolják, élénk a kereskedelem minden vonalon. Mert mi is kell a pénzalapú világ működéséhez? Városokban lakó tömeg, hitel, pénz, valamint kereskedelem. A bankcsőd következtében azonban rövid idő alatt nagyon sokan tönkremennek. Akadozni kezd a kereskedelem, nem lehet lassan semmit sem beszerezni, a népesség éhezik, legyengül, majd jön a kegyelemdöfés. Az 1347-ben, a Krim félszigetről behurcolt pestis Európa lakosságának több mint a felét elpusztította egy év leforgása alatt. De a muzulmán világ egyharmada is odavész a kór következtében, melynek utolsó áldozata 1350-ben Oroszország. A pestis amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan meg is szűnt. Hatalmas területek néptelenedtek el. Európa és az ismert világ tulajdonképpen a padlóra került.

Lássuk, mi a helyzet Magyarországon? A pestis hazánkat nem érintette, mert a magyar nem volt városlakó, ezért nem volt kis helyen összezsúfolódott embertömeg. Falvakban, birtokokon élt. Nem volt jellemző a pénzalapú kereskedelem. A birtokrendszer mindenkit eltartott és megtartott. Az adókat nem pénzben szedték. A higiénia, a tisztálkodás pedig természetes volt. Szent Erzsébet! Tudjuk legendájából, hogy mikor négy évesen eljegyzik Hermann türingiai őrgróffal, tizenhét szekér hozománnyal kel útra a küldöttség, melyből útközben a becsületes német lovagok tízet ellopnak. (a német forrásokból tudjuk.) Mikor megérkeznek, és számba veszik a hozományt, találnak több nagyméretű ezüst edényt. Megkérdezik Erzsébetet, hogy ezek mik? Ebben szoktam fürödni, feleli. Ennyit a nyugati higiéniáról.

Valójában Magyarországon a pénzügyi monetáris hatalom azért nem tudott kiépülni úgy, mint Európában, mert a jogok a Szent Koronában gyökereztek. 1351-ben, Nagy Lajos megerősíti az Aranybullát, kiegészíti az ősiség törvényével, és rögzíti, hogy nincs különbség nemes és nemes között. Milyen állam volt Nagy Lajos korában Magyarország? Három tenger mosta határát. Európa ezalatt félig kipusztult, elnéptelenedett, válsággal küzdött. A pénz okozta válsággal. A Szent Korona védelme alatt pedig legalább hat nemzet élt teljes békességben, jólétben. Tehát azt is jelentsük ki bátran, hogy a mellérendelő viszony nem csak a hatalomban, hanem a Szent Korona nemzetei között is fönnállt. Tudják Önök, hogy Tudjman, horvát elnök milyen kijelentést tett, mikor elszakad Jugoszláviától hazája? Nos, a Szent Korona fennhatósága alá helyezné Horvátországot.

Még egy adalék a korról. A szakrális Európának is van egy nemzetközi pénzforgalmat felügyelő, bonyolító szervezete, a Templomosok. Ők a szakrális ellenőrzés képviselői. Azonban az itáliai bankházak elsődleges kliense, a francia király, 1307 végén hirtelen könyörtelenül kiirtja őket. A pápák avignoni fogsága, a Templomosok megsemmisítése mind, mind a szakralitás szétverésére irányuló tettek, banki megrendelésre. Ez az igazi fordulat Európában, a szakrális királyságok felszámolása után a nemzetközi bankhálózatokat ellenőrző szakrális rendszer kiirtása. Az isteni rendet az emberi ráció váltja fel. Persze a Templomosok egy része, valószínűleg, hogy meneküljön a kínzásoktól, a haláltól, hagyja magát átprogramozni - ezt ismerjük a mai világ besúgórendszerei példájából - és talán az első szabadkőműves kezdemények közülük kerülhettek ki. Mai napig titok övezi őket. Nem véletlen, hogy az igazság mélyen rejtve van még mindig.

Az utolsó egyensúlyra törekvő uralkodó, mely hatalmát Magyarországra alapozta Luxemburgi Zsigmond. De a bankárok, a Mediciek és a Fuggerek már keresik a háttérben a nekik megfelelőbb dinasztiát. A Fuggerek találják ki a Habsburgokat, ők segítik, hogy örökletes császárok legyenek, cserébe a tiroli ezüstbányák jövedelmét kérik és kapják, és az adószedés jogát Európában. A Habsburgok tesznek egy ígéretet, ha Magyarország királyai lesznek, ott is biztosítják ezeket a jogokat. Most ne térjünk ki az általuk képviselt erkölcsiségre, (arra hogy az első magyarországi Habsburg felesége úgy mutatkozik be, hogy ellopja a koronát, majd a lopott holmit nyolcvanezer aranyért adják vissza) hanem folytassuk kalandozásunkat a történelem országútján.

Mátyás az, aki az utolsó emberfeletti küzdelmet vívja egy emberibb világlátás, létforma fenntartásáért, mely a minden szinten való mellérendeléssel, szakrális királyságával, a hatalommegosztás sajátos formájával, a létfenntartáshoz szükséges javak elidegeníthetetlenségével csodálatosan működő alternatívát jelentett Európában. A küzdelem az ő idejéig határainkon kívül folyik. Féken tudja tartani a törököt és törekszik a császári trónra, hogy megállítsa a pénzvilág egyeduralmát. Minden esélye meg van erre. A pápák is támogatják, mert tudják, hogy a magyar királyság apostoli, és jól emlékeznek arra is, hogy VI. Orbán pápa Rómába való visszaköltözését ugyan Sienai Szent Katalin szorgalmazta, de a magyar király pénze tette lehetővé. Ám a cél előtt, Bécsben Mátyást megmérgezik. Ezzel a Teremtő akaratát tükröző, igaz emberi létért folytatott heroikus küzdelem megszakad. Nem véletlen a szállóige: Meghalt Mátyás, oda az igazság.

Mátyás után ez a harc már a határokon belül zajlik mind a mai napig. A Jagellók alatt a bankvilág is befurakodik a legbelsőbb körökbe, hiszen Fortunátus Imre, a Fuggerek jobb keze intézi pénzügyeinket egészen 1525-ig, amikor a rákosi országgyűlés elzavarja. Minden baj okának őt tartják. Figyelemre méltó karrier. Salamon ben Efrajm volt az eredeti neve. Spanyolországból 1492-ben űzték el. Magyarországon kikeresztelkedik, és 1520-24 között alkincstárnoki rangban garázdálkodik. Elűzetése után, 1526-ban halt meg.

De haladjunk tovább, a történelem eseményeit követve. Gyula pápa beteg, Bakócz Tamás esztergomi érseket szeretné a pápai trónon látni, ám ekkor összefog a Medici és a Fugger bankház és X. Leót, aki véletlenül Medici, ülteti a pápai trónba. Ő kezdi a búcsúcédulákat árusítani, melynek forgalmazását a Fuggerek végzik. Mi a következmény? Reformáció.

Az ezt követő közel kétszáz év a törökkel vívott harc jegyében telik el. Külön előadásra érdemes e százötven év elemzése, most elégedjünk meg annyival, hogy a törökkel valószínűleg ismét megegyezik a „becsületes” nyugat. A magyarságra tereli a törököt megvesztegetéssel, ígéretekkel, de bizonyos határokat nem enged átlépni. A jelenlegi országhatárok kísértetiesen hasonlítanak a török kori szétszaggatáshoz. A felvidéki bányák ekkor már nyugati érdekkörbe tartoznak, ezért a törököt nem engedik a felvidékre. Jól példázza mindezt, hogy Eger 1552. évi ostromakor Dobó Istvánnak senki sem segít. A császári csapatok, legalább hatvanezer fővel Vácnál állomásoznak arra várva, hogy Eger bírja-e a nyomást, vagy elesik. Az utóbbi esetben a törököt Vácnál feltartóztatták volna a felvidék védelmében. Az is meggondolandó, hogy 1552. október 18. hajnalra miért ürül ki az egri vár környéke, miért mennek el a törökök. Hatvanezer török nem bírt kétezer magyarral, melyek közül csak hatszáz volt fegyverforgató. Az is érdekes, hogy a nagy csatának, az ostromnak nincsenek halottjai. A régészek csupán három tetemet azonosítottak, akik harcban estek el. Sok kutatást igényel a téma. Most tehát csak annyit, hogy a Szent Korona tan megtartja a magyarságot ebben a nehéz időben is.

Fordulatot a török kiűzése hoz. 1690-ben Habsburg Lipót felállítja az állami vagyonügynökséget, melyet akkor új szerzeményi bizottságnak neveztek. Természetesen egy magyar sincs a tagjai között. A nemeseknek bizonyítani kell, hogy a visszahódított területen birtokuk volt. 150 évvel korábbi papírok, oklevelek után kutatnak, melyek nagy része elveszett, s ha mégsem, ugyan kit érdekelt az ósdi irat. Miért kellett vajon ez a lépés? Mert a Habsburgok 3-4000 családot nemesítenek meg korábbi szolgálataikért, a német birodalmon keresztül, mely egyébként ugyanúgy szétesett a Habsburgok alatt, mint Magyarország.

Fontos! Az új nemesek a nemesítéssel együtt lesznek keresztények.

Egy példát engedjenek meg: a harminc éves háborúban gyakorlatilag kiirtották a cseh nemességet. Százötven család kapott a háború befejeztével, a Habsburgoktól nemességet. Windischgrez, Wallstein, Wallerstein, Schvarzenberg. Ismerősek ezek a nevek? De azt nem sokan tudják, hogy korábban mindegyik udvari beszállító volt. Ezeknek akarják tehát szolgálataikért, hiteleikért odaadni a régi nemesi földeket. A végvári vitézek is várják a jussukat, hisz egész életük harcban telt, de semmit sem kapnak. Nem véletlen, hogy sorozatos fölkelések indulnak meg országszerte. A Rákóczi féle szabadságharc a csúcsa e folyamatnak, mely bár fizikailag elbukik, közjogilag azonban győzelemmel bír, mert helyre áll a magyar alkotmányosság. Az újszerzeményi bizottság innentől magyar tagokkal működik. Jó ideig nem is kapnak külföldi nemesek magyar állampolgárságot.

A bomlás azonban már megindult a korszak alattomos politikája következtében. A magyar parasztot nem engedik bizonyos helyeken, - délvidék, Pilis - letelepedni, csak az idegent. A másik húzása a Habsburgoknak, a nemzetiségek magyarok elleni uszítása. II. József az, aki a megosztás érdekében új identitást ad a nemzetiségeknek. Így jutunk el a XIX. századig. Ekkor Európában egyedül Magyarországon nem volt forgalomképes a föld, illetve a létfeltételeket biztosító javak. Ezért aztán nem jött a tőke. Megkezdődött a propaganda az elmaradottságról, a korszerűtlen gazdasági szerkezetről, (milyen ismerős) majd drága Habsburgjaink, hogy megtörjék az ellenállást, olyan vámpolitikába kezdtek, amely nem tette lehetővé, hogy a magyar nemes ipart alapítson. Ma úgy mondanánk, nem lehetett versenyképes a magyar vállalkozás, mert az intézkedések hatására neki háromszor annyiba került minden, mint a külföldinek. El is terjesztették, hogy a magyar alkalmatlan a vállalkozásra. Ez is ismerős, jól bevált módszer. Nincs új a nap alatt.

Így közeledünk 1848-hoz. Széchenyit meghívja Londonba a Rotschilldok angol megbízottja, Morgan egy tanulmányútra, ahol Széchenyi maga is úgy hiszi, hogy lehet kompromisszumot találni a föld forgalomképessége és a hitel között. Hamarosan meg is írja művét, a Hitelt, ám utóbb rádöbben, hogy a nyugat nem a megegyezésre törekszik, hanem a teljes kifosztásunkra. Korábban Kossuth, 1848-ban már Széchenyi az, aki az ősiség törvényét fenn akarja tartani. Közben a magyar politikai jogosultak, Európában egyedülálló, példátlan módon jogkiterjesztés hajtanak végre. A választójogot mindenkire kiterjesztik, visszaemelik a parasztot, a polgárt ismét a politikaformálók közé. Földje maradjon, mint a nemesé. A forradalmak leverése után egész Európában jogszűkítés történik, kivéve Magyarországot.

Szabadságharc heroikus küzdelme 1848-49-ben valójában a magyar alkotmány jogfolytonosságának fenntartásáért folyt.

A Habsburgok Haynaut küldik a piszkos munka elvégzésére, akiről annyit érdemes tudni, hogy egy bártáncosnő törvénytelen fia volt, aki gyerekkorában a Rotschilld csemetékkel együtt nevelkedett.

Történt azonban még egy nagyon fontos dolog, mely megpecsételte sorsunkat, előrevetítette a bukást, a csonkítást, a teljes kifosztást. Az idegenmajmolás, az európai liberális eszmék kritikátlan átvétele, a tőke kíméletlen támadása azt eredményezte, hogy eltörölték az ősiség törvényét. Ez bizony igazi katasztrófa. Elsősorban azért, mert felkészületlenül éri a nemzetet a tőke, a hitel, a vállalkozás. A nyugat a XI. századtól gyakorolja azt, amit nekünk néhány év alatt kellene elsajátítani. Innentől diktál a nemzetközi tőke. A nemesből ekkortól lesz dzsentri, a parasztból földönfutó nincstelen, mert egy generáció alatt a hitel, és az értékesítési monopóliumok hatására a nemzet jelentős része tönkre ment. Széchenyi mindezt jól látta. Látta a Magyar Tudományos Akadémia szisztematikus átprogramozását és tudjuk, hogyan végzi Döblingenben. Gondoljuk végig ilyen megközelítésben a sorsát, tetteit, utolsó éveit. Vörösmarty élőhalottként vidéken gazdálkodik 1855-ben bekövetkezett haláláig, hogy a többiekről ne is beszéljek.

Fussunk végig az elmúlt százötven éven. 1867; a kiegyezés. Óriási fejlődésnek indul a gazdaság alapvetően magyarok nélkül. Valójában megkezdődik az ország kifosztása. Első világháború, ország területén nincsenek harcok. Csapataink a határon kívül állnak a háború végeztével. Wekerle két napig előszobázik IV. Károly királynál, hogy mint legfőbb hadúr, adja ki a parancsot a határok védelmére, ám Károly nem fogadja. Az antant betör az országba. 1918. október 31. Őszirózsás forradalom, az aberrált Károlyi ámokfutása, Szamuely vérengzése. 1920. június 4. Trianon, az ország fizikai megcsonkítása. De a nemzet helyre állítja a történeti alkotmány jogfolytonosságát, és talpra áll. A Szent Korona területéből bizonyos részeket visszakap. 1944. március 19. a német megszállás. A történeti alkotmány jogfolytonossága megszakad. Az országot ismét megcsonkítják. Szovjet érdekeltségű, kommunista bábok garázdálkodása közel ötven évig, majd hatalomátmentés 1989-től.

Összegezve elmondhatjuk, hogy

-         Árpádtól Istvánig terjedő időszakban a magyar állam oly erős, hogy az alárendelő Európában képes fenntartani egy gyönyörű, mellérendelő világlátást, mely leginkább megtestesíti a teremtő akaratát.

-         Hét évszázadon keresztül nem tudta sem a kelet, sem a nyugat megroppantani ezt a világszemléletet. Olyan hatalmas anyagi háttérrel rendelkezett az ország (só, arany, termőföld, melegvizek), mely biztosította fennmaradását.

-         1541-es Buda elvesztése, az ország kirablása, és a 150 éves török uralom bár jelentős veszteségeket okozott az országnak, de a Szent Korona tanhoz való ragaszkodás megtartotta nemzetünket.

-         Az úgynevezett felvilágosodás során az értelmiség és a politikai jogosultak tábora kritika nélkül kezdte átvenni az európai liberális gondolatokat, és ez a rossz szokása napjainkig megmaradt. Teret nyert, ami magyar az elvetendő szemlélet, mely megbontotta, gyengítette a régi szokásjog erejét, önvédelmi ösztöneinket.

-         1867: XII. törvénycikk a szabadságharc leverése után megszakadt jogfolytonosságot helyre állítja, de egyben innentől kezdődik el az ország kifosztása. A hitel és a kereskedelmi monopóliumok számára a szabad utat az ősiség eltörlése biztosította. A nemzet harmada földönfutóvá lett egy generáció alatt.

-         A tőke és bankvilág, az arisztokrácia hangzatos, fénylő történelmi neveket viselő tagjait beültette az igazgatóságokba, felügyelő bizottságokba. Házasság és pénz révén befurakodott a családokba. Ezért a vezető réteg, tisztelet a kivételnek, elnéző lett az új tanokkal szemben, és ezzel gyorsították a bukást.

-         Az első világháborúban, és azt követően uralkodóink képtelenek voltak érvényesíteni érdekeiket.

-         1920. június 4. megtörténik az ország fizikai megcsonkítása, a területe kétharmadának, lakossága egyharmadának leszakítása.

-         De a történeti alkotmány jogfolytonosságának helyreállítása biztosítja a megmaradást, a fejlődést, a részleges területi revíziót. 1920. évi 1. Törvénycikk.

-         1944. március 19. a teljes bukás kezdete. Azonban véleményem szerint nem szűnik meg a jogfolytonosság, mert nem történik komoly és formális alkotmánysértő módosítás a politikai rendszerünkben. Legfeljebb felfüggesztették az alkotmányos hatalom gyakorlását.

-         A történeti alkotmány folytonossága véleményem szerint 1946. február 1-én, a köztársaság kikiáltásával szakadt meg. Ezt követte a Rákosi féle alkotmány és a „népköztársaság” bevezetése.

-         1947-től államkapitalista eszközökkel folytatódik a rablás, a gazdaság tönkre tétele, melynek során az identitástudatunkat is aláássák. Szisztematikus agymosás kezdődik.

-         1989-től multinacionális eszközökkel, és privatizációval számolják fel a megmaradt értékeinket, adják meg a kegyelemdöfést.

-         A mindent semmiért elv szabad utat kap 2002-től.

Jeremiás siralmai igazak a magyarság szörnyű katasztrófájára: „Ellenségei az ő fejévé lettek, gyűlölői meggazdagodtak, kisdedei fogságra vitettek a nyomorgató színe előtt. Feltátják reád szájukat minden ellenségeid: süvöltenek és csikorgatják fogaikat és mondják: Nyeljük el őt! Íme, ez a nap, melyet vártunk…Örökségünk idegenekre szállott, házaink a külföldiekre. Árvák lettünk atya nélkül, anyáink, mint az özvegyek. Vizünket pénzen isszuk, fánkat pénzen vesszük. Szolgák uralkodnak rajtunk és nincs, ki megszabadítson azok kezéből.”

Mint a Szent Korona tagja azt mondom, ebből elég. Addig nem nyugszom, amíg ezt az aljas, nemzetvesztő bábkormányt, politikai, gazdasági csatlósaikkal együtt el nem távolítjuk a hatalomból. Addig nem nyugszom, míg mindenkihez el nem jut a magyarság igaz története. Addig nem nyugszom, amíg vissza nem tér a nemzet ősi hitéhez, szokásaihoz, színesítve azt a mai kor kihívásaira adott helyes válaszokkal. Addig nem nyugszom, amíg helyre nem állítjuk a szeretetre épülő, mellérendelő, felelősségteljes, keresztény erkölcsön alapuló magyar társadalmat. Amíg helyre nem állítjuk az ország javait a Teremtő törvényei szerint művelő, és óvó, az elesetteket, gyengéket támogató, a jogokat és kötelezettségeket egyensúlyban tartó gazdaságot.

Határozott véleményem az, hogy azért jutottunk ide, mert nem tartottuk tiszteletben nemzeti alkotmányunk ezer éves folytonosságát. Pedig alkotmányos életünk tette lehetővé, hogy nemzetünk annyi veszedelem között fennmaradt. „Hatalmas belső ellenállóereje, elpusztíthatatlansága annak volt köszönhető, hogy intézményeit, berendezéseit, törvényeit nem külföldi mintákról másolta, hanem a szükség és a helyi viszonyok szerint fokról-fokra, a múlt állandó tiszteletben tartásával fejlesztette.” jegyezte meg 1920-ban Bangha Béla. Hogy a teendőket tisztán lássuk, szedjük csokorba a romlás okait. Ezek szerintem a következők:

-         Az Istenbe vetett hit fokozatos gyengülése.

-         A keresztény erkölcs elhagyása.

-         Szeretetnélküliség. Kaparj kurta, neked is lesz szemlélet.

-         Idegen eszmei áramlatok kritikátlan befogadása, átvétele.

-         A magyar szokások, kultúra elfelejtése, leszólása, mely az önvédelmi ösztönünket kikapcsolta, és gazdasági csődbe, szegénységbe taszította a folyamatosan rossz döntéseket hozó nemzetet.

-         Értékek helyett a talmi sztárság istenítése, majmolása a közéletben, politikában, művészetek terén.

-         A jogrend teljes bizonytalansága, kijátszása. (A jogalkotók sem tartják be.)

Egy mondatban összefoglalva: Bajaink legfőbb oka, a történeti alkotmány, a Szent Korona-tan elhagyása.

            Az elmondottakat hallva, van-e, aki megkérdőjelezné az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívásának, a történeti alkotmány jogfolytonossága helyreállításának égető szükségességét? De miért alkotmányozó nemzetgyűlés? Miért nem a parlamenti pártok kezébe tesszük a döntés jogát? Miért nem a parlamentáris keretek között keressük a megoldást?

            Egyrészt a törvénytelenségek sorozata miatt. Mert bár az 1945. november 4-i választásokat a Kisgazda Párt nyerte 59,9 %-al, szovjet beavatkozásra, melyet nem lehetett nyilvánosságra hozni, mégis meg kellett osztani a hatalmat a kommunistákkal (akik egyébként csak a szavazatok 1/6-át kapták). Ezzel a belügy, a rendfenntartás, igazságszolgáltatás, valójában a legitimitás kérdése került Rákosiék kezébe törvénytelenül. Első követelésük a „köztársaság kikiáltása” volt, valójában az ezer éves magyar alkotmány eltörlése, mely ellen Mindszenthy, a „magyar prímások több, mint 900 éven át gyakorolt közjogi tisztéből folyóan óvást emelt.” Ezt az óvást egyetlen bíróság sem tárgyalta. Senki sem vizsgálta azóta sem. Az 1939-ben utolsó, szabadon megválasztott parlament 1947. augusztus 20-án, Altöttingben összeült, és megállapította, hogy az ország szuverenitását ez a testület képviseli, és a Szent Korona jogfolytonossága fennáll. A kapcsolatot senki sem vette fel velük. Itthon csalással, szovjet fegyverekkel, megfélemlítéssel kollaboráns bábok próbálkoztak az irányítással. A legitim állapot tulajdonképpen megszűnt. Sem a szovjet megszállás alatt, sem 1989-et követően az alkotmányos rend Magyarországon nem állt helyre, ezért az jelenleg is illegitim. Az 1990-ben hatalomra került kormány az előző, kommunista idők jogutódjának és folytatójának tekintette önmagát, ami a törvénytelen-jogtalan bitorlás folytatását jelentette, és jelenti ma is. Az 1920. I. Tc., amely a jogfolytonosság elve alapján jelenleg is érvényes szabály, az alkotmányos rend helyreállítását kivette a rendes országgyűlés hatásköréből, és csak az alkotmányos jogfolytonosság visszaállításával foglalkozó „nemzetgyűlés” hatáskörébe utalta. Ez az intézmény nem állandó, csak a jogfolytonosságot hivatott helyre állítani. 

Másrészt bár a jelenlegi, szerintem illegitim alaptörvény a parlamentáris képviseletet szabályozza, de a nemzetre csupán egyetlen napra van szükség, különben fölösleges rossz, herdáló tömeg, randalírozó kisebbség, túlköltekező, léha adócsaló. Ez az egy nap a választás napja. Ettől kezdve egyetlen egy állampolgár sem szólhat bele négy évig sorsa alakításába. A nemzet senkit sem válthat le, senkit sem vonhat felelősségre. Az ellenzékbe szorult képviselők sem tehetnek semmi érdemlegeset, hiszen nélkülük is bármi megszavazható. A kormány a saját pártjától sem fogad el kritikát mondván, én tudom mi a legjobb, ha nem ezt tesszük, nem tudom sikerre vinni a programot, és legközelebb nem választanak meg benneteket. Az alaptörvényt a politikai elit érdekeinek megfelelően változtatgatja, és folyamatosan arra hivatkozva koppint az orrunkra. Igazán megdöbbentővé az teszi mindezt, hogy az egymással gyilkos küzdelmet folytató úgynevezett jobb, és baloldal között a lényeget tekintve nincs különbség. A bajok okát mindkét fél elfedi, és nem felfedi. Az alaptörvény ezért nem tudja biztosítani igazságos társadalmi együttélés kereteit. Mi tehát az eredménye ennek a balkezes szovjet-multi alkotmánynak?

Egy oligarhia, egy szűk hatalmi kör kénye kedve szerint garázdálkodhat az országban.

Harmad sorban, ha valaki azt mondja, hogy köztársaság van Magyarországon, (Károlyi) majd rövid időn belül azt, hogy tanácsköztársaság (Kun Béláék) vajon ezzel meg is valósult? Később, ’45 után szintén megéltük mindezt. Köztársaság, majd népköztársaság, jelentette ki egy szűk hatalmi csoport a szovjet fegyverek árnyékában, továbbá még mindig ezt az árnyat használva ’89-ben. Mitől köztársaság ez a „köztársaság”? A fegyverek erejétől, a szocialista-kommunista kijelentésektől, vagy mitől? Mert valaki azt mondta? Mi lett az elmúlt ezer éves folyamattal? Meggyőződésem, hogy Magyarországon valójában jelenleg is király nélküli királyság van.

Megengedhetetlen tehát, hogy egy nemzetvesztő kisebbség szétlopja az országot. Ezért kell a nemzetet összerántani alkotmányozásra. Ezért van létjogosultsága az alkotmányozó nemzetgyűlésnek. Be kell azonban látni, hogy jelenlegi állapotunk, szervezettségünk nem sok sikerrel kecsegtet. Mert nincs nemzet, csak hiszékeny, tudatlan, tartás- és erkölcs nélküli tömeg. Nincs egységes akarat a tisztulásra. Nincs készség egy alternatív gazdaságpolitika végrehajtására. Nincs egységes erő a korrupt, nemzetvesztő gazdasági és politikai elit leváltására, számonkérésére, megbüntetésére. Nincs önvédelmi ösztön.

Feladatunk ezért kettős. Tegyünk rendet először magunkban. Ha ezt nem tesszük meg, mit várunk másoktól. Hit, erkölcs, szeretet, együttérzés, gyengék támogatása, megtisztulás iránti olthatatlan vágy erősítése, magyarságtudat, magyarság ismeret fejlesztése nélkül nem tudunk semmit sem tenni. Legyünk büszkék magyarságunkra, ne mások kárára, hanem a magunk épülésére.

Másodszor szervezzük meg közösségeinket, ahol az előbbiekben felsoroltak szerint megtisztult egyének erősíteni, továbbfejleszteni tudják egymást. Hatni tudnak a környezetükre. Tanítani tudják társaikat és a szemeket látásra bírni. Egy szál vesszőt könnyen eltörhet bárki, ha sokat összekötünk, nem sikerülhet senkinek. Ezek a közösségek alkossanak országos szervezetet, hogy egy legyen az akarat, mert különben megint megosztanak bennünket. Javaslom az ősi tizedesi rendszer országos megszervezését. Ha mozdulni kell, hát együtt legyen erre képes a nemzet.

Harmadszor fogalmazzuk meg, mit akarunk, és ezt képviseljük szavainkkal, tetteinkkel, teljes életünkkel. Készítsük elő az alkotmányozást, határozzuk meg a feladatokat és lássunk sürgősen munkához, mert úgy járunk, hogy ellenségeink veszik kezükbe a kezdeményezést, és megint lemaradunk saját sorsunk alakításáról. Ha odafigyelnek az eseményekre, látni fogják, hogy egyre többen foglalkoznak alkotmányozási kérdésekkel – Országos Civil Fórum, pártok, különböző műhelyek – melyek igen eltérően ítélik meg a helyzetet és a lehetőségeket, és csupán az alaptörvényt kívánják tovább módosítgatni. A kétkamarás parlament szükségességét hangoztatják úgy, hogy a résztvevőkről nincs valódi elképzelésük. A köztársasági elnök politikai súlyát próbálják még növelni, de az igazi hatalommegosztásról, a lényegről, a bajok gyökeréről azonban senki sem beszél. Így a megoldás is csak fércmű lehet.

Javaslatom a következő: Jelentsük ki, hogy

1/ Magyarország a Szent Korona országa.

2/ A Szent Korona a szuverén.

3/ A magyar történeti alkotmány jogfolytonos.

4/ A kommunista rendszer bűnös rendszer. Tisztségviselői nem tölthetnek be közhivatalt harmadíziglen.

5/ Az 1944. március 19. és 1989. október 23. közötti időszakból, és a jelenlegi alkotmányos rendszerből csak azok az elvek, szabályok, határozatok, törvények  érvényesek, melyek megfelelnek az ezer év alatt szervesen fejlődő magyar szokásjognak, törvényeknek, és magyar érdeket képviselnek.

6/ Minden magyar a Szent Korona tagja, ezért magyar állampolgár, és választójoggal bír.

Egyben követeljük, hogy:

7/ Az alkotmány rögzítse a nemzeti vagyon kizárólagos és elidegeníthetetlen elemeit. Ha valami nincs már a nemzet birtokába, azt vissza kell szerezni kártalanítással.

8/ Az alkotmány rögzítse a közteherviselés és a szociális gondoskodás alapelveit.

9/ Az alkotmány rögzítse és határozza meg az állami vezetők felelősségét, számonkérhetőségét, visszahívhatóságát.

10/ Az alkotmány rögzítse, hogy a nemzet vezetői nem vállalhatnak olyan nemzetközi kötelezettséget, mely tíz évnél (vagy három ciklusnál) hosszabb időre megterheli a magyar gazdaságot.

Összeállította és előadta: Várkonyi György