Na, ugye én mondtam... Háború Grúzia és Oroszország között
Tehát ez a cikk nem volt teljesen alaptalan. "Szerencsére" nem rólunk van még szó, de minket is bármikor elérhet, ha a nagyok érdekszférájába beleesünk. Bár fogalmam sincs, hogy Grúzia a Kaukázus közepén miből is gondolta, hogy majd ez EU vagy USA megvédi. A bukaresti NATO csúcson hivatalosan NATO tagjelölté avanzsált, de úgy tűnik, ez nem jelent semmit. Egyelőre Oroszország érdeklődést mutat a négy és fél millió fős Grúziát jelképező monopoly kártyára, de ennek cserearánya még nem ér fel Irán értékével... Ki tudja ki lesz még beáldozva.
Dávid üzent hadat Góliátnak.
Ugyanez lenne velünk is. A második világháború után a Szovjetúniónak végülis érdektelen volt, hogy a Kelet-Közép európai határok hol húzódnak, mégis érvénytelenítették a bécsi döntéseket, pedig ha objektíven nézzük, az volt minden nép számára a legigazságosabb, hisz ahol a nemzet határa volt, ott volt az ország határa is. Ha az egész torta az enyém, nem tök mindegy, hogy milyen szeletekre van vágva?
Dél Oszétia egyenlő Koszovó és Trianon. Nagyhatalmak darabolnak fel országokat.
Bush vigyorogva kezet fog a Szaakasvilivel és ezzel a grúz elnök biztonságban érzi magát. Pedig milyen egyszerű lenne Grúziának az orosz erőrekapó medve hátára felülnie és nem kokettálni mindenféle hazug nyugati politikussal. Orosz provokáció a dél oszétok támogatása? Grúz provokáció a NATO-tagjelöltség.
Régen, ha a király háborút indított, ott küzdött a csatatéren. Emlékezzünk a muhi csatára. IV Béla alig tudott megmenekülni. Ma viszont csak az van biztonságban a bunker mélyén, aki a háborút indítja. Őket kéne felfegyverezni, Busht, Putyint, Brownt, Sarkozyt, Merkelt és kitaszajtani őket egy paintball pályára éles lőszerrel. Emlékeztek A menekülő emberre Schwarzival? Na, valami hasonlót el tudnék képzelni. Szórakoztató műsor lenne a dolgozó népnek munka után... És nem lenne több civil áldozat, mint most Grúziában 3 nap alatt 1500 ember...

Comments