Az állam rossz gazda?

Már rég gondolkodom ezen a paradoxonon, mert sokszor hallottam azt a "szállóigét" hogy: az állam rossz gazdálkodó. Ha az állam képtelen elvezetni egy vállalatot, ami sikerességének ugye két legnagyobb tényezője a kiadás és a bevétel, akkor hogy a fenébe gondolja, hogy egy országot el tud irányitani, ahol még bejön egy extra bonyolitó tényező a társadalmi szolidalitás (maga az ember). Az államháztartás talán kicsit bonyolultabb rendszer, mint egy x főt foglalkoztató cég

Lényegében, egy országot semmiképp NEM könnyebb sikeressé tenni, mint egy céget és ezzel közvetetten a mindenkori magyar kormány beismeri, hogy inkompetens nyereségesen gazdálkodni a magyar adóforintokkal. 

Nekem úgy tünik, hogy amelyik apparátus képtelen vállalatot irányitani, az meg se próbáljon egy országot vezetni!
Ha képtelen kiszürni az állami vállalatokra jellemző korrupciót és lenyúlást, akkor nyilván képtelen arra is, hogy ezt nagyobb szinten kezelje. Ez a magasabb szint a politika-országház-kormány-ellenzék-állami számvevőszék-apeh-pénzügyőrség és a többi..

Egy példa: annak idején Demszky elvtárs meg akarta magyarázni Budapest lakosságának, hogy miért kell eladni a főváros viz- és csatorna müveit. A "logikus" elképzelése az volt, hogy a jelenlegi csatorna hálózat körülbelül 100 éves és mindenképp ki kell cserélni a csöveket, mert mindennaposak a csőtörések, viszont a városnak erre nincs pénze. Ezért a fővárosnak ki kell szállnia belőle, és majd a magántőke ezeket mind kicseréli nekünk, és majd jó lesz akkor mindenkinek.
Ezután megszólitották a magántőke képviselőjét, aki mindezzel egyet értett, de kitoldotta valamivel: a magántőke nem szeretetszolgálat, és felújitási költségeket majd átháritja a fogyasztókra. Hát nem érdekes? Itt jön a kérdésem: ilyen áron maga a főváros is megtehetné ugyanezt! Emelje meg a főváros a dijakat, mert nekünk fogyasztónknak nem érdekünk egy francia céget gazdagitani, ha már mindenképp muszáj pénzt kiadnunk. Szivesebben nyelnénk le a dijemelést, ha tudjuk, hogy mindenképp szükség van rá, és ezzel egakadályozhatnánk az országunk kiárusitását.



 

What did you think of this article?




Trackbacks
  • No trackbacks exist for this post.
Comments
  • No comments exist for this post.
Leave a comment

Submitted comments are subject to moderation before being displayed.

 Name (required)

 Email (will not be published) (required)

Your comment is 0 characters limited to 3000 characters.